Helyeim a Hazában:

 

Vadálló-kövek a Pilisben, Dömös fölött

 

Dömös mindig turistainvázió súlytotta terület egy ilyen csodaszép szeptemberi szombaton, mint a képek készültekor, 2006-ban. A többség nekiront a Rám-szakadéknak, ami rafinált egy hely, mert aszfalton járóknak igen nehezen járható, viszont visszafordulni nem lehet. Vonzóan hangzik az is hogy "Menjünk fel a Prédikálószékre !", merthogy a hely nevét korábban a köztudatba sulykolta a Dunaszaurusz körüli botrány. Csodaszép kilátás nyílik róla, az egyszer biztos, de a térképre pillantó óvatos szemnek rögtön feltűnik a rettentő sűrűn sorjázó temérdek szintvonal, amely a felvezető útvonalat keresztezi. Ezek bizony sajgó lábakat, húzódó izmokat, ziháló levegővételt és később mindig megszegett fogadkozást (- Egyen meg engem' a fene ha még egyszer ilyen meredekre jövök!) jelentenek. Mi is megszegtük korábbi fogadalmainkat és átverekedve magunkat a visszafordulók népes táborán, alaposan megrostált társaságban vágtunk neki a Prédikálószék felé vezető görgetes-sziklás meredeken emelkedő gerincnek. Megbánásról szó sem esett, utunkat csodaszép panoráma, és a "Vadálló-kövek" néven ismert látványos, 12 millió éves vulkáni eredetű sziklaalakzatok ékesítették. Néha (na jó: sűrűn) megálltunk - éhes vagyok - szomjas vagyok - melegem van - vág a hátizsák - elzártam én otthon a gázt? - ürügyekkel, de a látvány a légszomjat szinte elfeledtette. A tetőn, bónuszként járt a káprázatos kilátás a Duna-kanyarra.  Ilyenkor úgy gondolja az ember, hogy visszafelé már sokkal könnyebb lesz, mert lefelé kell menni. A zihálás tényleg elmarad, de helyette az ember összes lábizma készül kiszakadni mire leér. No meg másnap az izomláz minden kis mozdulatra... Harmadnapra meg úgy érzed: micsoda finom túra volt - akár most rögtön visszamennék ! Ugye hogy nem egészen normális az ilyen ?!