Helyeim a Hazában:

 

A Szent Mihály-hegy oldalában, a Duna-kanyarban

 

Friss házasként és -diplomásként szép szeptemberi hétvégén ugyan mit tesz az ember: nekiindul a függőleges hegyoldalnak, a hátán húszkilós hátizsákkal, benne sátor, gumimatrac, ruhák, kaja. Mi legalábbis ezt tettük 1981. szeptember vége felé. Az eredeti tervben persze a függőleges hegyoldal nem szerepelt, de Zebegényből indulva hamar elvesztettük a turistajelzést - ugyan, mi az nekünk: úgy gondoltuk hogy jól látjuk a hegyet ahová indultunk (sokáig nem lesegettük mert a nyakunk belefáradt, lévén a beste domb kutya magasan felettünk). Elindultunk hát toronyiránt, térdig az avarban, meredek törmelékes lejtőn fújtattunk felfele, és rettentő lassan haladtunk. Viszont olyan helyekre jutottunk el, ahová egyszerű földi halandó nemigen téved - azaz csak ha eltéved mint mi. Élveztük a gyönyörű panorámát, láthatod a képeken. Ha elfáradtunk, pihentünk egyet. Délutánra értünk a törökmezei turistaházhoz, ahol egymás után hat (!) kis üveg tonicot ittam meg. Turistaházi szállásra nem is gondolhattunk, hát sátrat vertünk, tüzet gyújtottunk, vacsoráztunk - és azt vettük észre hogy még csak fél nyolc van, de már hűvös, öreg este. Korán bújtunk a sátorba - de akkoriban ez még nem jelentette azt hogy unatkoztunk volna...