Helyeim a Hazában:

 

Tilajújhegy, padlizsán-pástétom

 

Na nem mintha nem lenne teljesen mindegy a helyszín, a képeken semmi nem látszik az egy hétre bérelt helyes kis falusi nyaralóból - de hidd el hogy ott történt! 2007-es közös nyaralásunkon Zoli barátom készítette el nekünk jól bevált gasztronómiai mesterművét, ami már régen a kedvencemmé vált: padlizsán-pástétomot pirítóssal. A szokásosnál több képpel illusztrálom a jeles eseményt. A padlizsánokat parázson, fóliába csomagolva megpárolta. Ezután a héjából kikanalazta és olajjal, hagymával, borssal és még ki tudja mivel összekeverte. (A képen a fűszerek között látható több üveg bor indirekt módon ízesíti az eledelt: élénkíti a szakács fantáziáját, előkészíti az ízlelőbimbókat és az éhes gyomrok pH értékét.) Közben a bámészkodók közül az időben eszmélők nekiálltak kenyeret pirítani. Utána lehetett is kenni a kenyérre. Csúszott rá a jó kis fehérbor ! Isteni vacsora egy fárasztó túrával telt nap végére. A maradék sem veszett kárba: reggel hidegen (mint Matula bácsi halászlé-kocsonyája) pirítósra kenve is mennyei volt.