Helyeim a Hazában:

 

Budapest I. Szentháromság tér 1.

 

Nekem legalábbis örökre ez a házszám marad, hiába változatták meg később 4-re ! 1981-ig a BME Villamosmérnöki karának volt kollégiuma, Budapest talán legszebb helyén - a Mátyás-templom és a Halász-bástya szomszédságában. Öt évig tartoztam ide (1976-81.), három évig laktam falai között, fiatalságom legizgalmasabb éveit éltem meg itt. Az emlékeim rendszerezetlenül tolulnak fel: micsoda bajtársias közösség volt, vizsgaidőszakban egy folyosói kockás füzetbe írtuk be a vizsgán szerzett tapasztalatokat az utánunk következőknek, csillagtúráztunk, Schönherz-kupáztunk - a szobák és a bútorok pocsék állapotban voltak, de semmi pénzért nem költöztünk volna el önként innen - ötödévben a szobánk (megmértem) 3 perc negyven másodperc sétára esett a bejárattól - Elekes Csabi az ágyából elalvás előtt láthatta a Lánchíd fényeit - a vizsgaidőszak zaklatott hangulatában éjjel kettőkor a Halászbástyán mászkáltam - itt határoztam el egy "megcsúszott" vizsgaidőszak után hogy inkább mozdonyvezető leszek (mégsem lettem, hálás lehet a MÁV !) - Borz Laci fogadalmát teljesítve a szomszédos Kazinczy utcai szökőkútban mártózott meg vizsgázó öltönyében sikeres utolsó vizsgája után - a Várklubban még láttam Radics Bélát gitározni, tanúja voltam a Hungária együttes legendává vált rock and roll korszakát bemutató első koncertjének a Hanglemezkiadó teljes vezetősége előtt - az Irodalmi Presszóban színészlegendákat és ritka kultúrcsemegéket láthattam testközelből: Psota Irén, Szemes Mari, Cseh Tamás, 3xKecskés András, Benkó dixieland, Gonda János - itt éltem meg életem néhány "egyetlen, örök és végső" nagy szerelmét (a legutóbbit a feleségemmel) - és hosszan tudnám még folytatni.
A képek vagy tíz éve készültek, amikor nejemmel és legkisebb fiunkkal visszatértünk a daliás idők helyszínére. Készült kép az egykori Schönherz kollégium - ma már Országos Levéltár - homlokzatáról, a Gránit-lépcsőről, amin keresztül vezetett a jó félórás séta az Istenhegyi útra, ahol az Egészségügyi Főiskola lánykollégiuma állt (odáig szemtelenedtünk hogy saját kapukulcsot csináltattunk...). Megmutattam csemetémnek a közeli Hadik-szobrot is, melyen a ló egy illetlen alkatrészét a nagy cirkusszal járó kollégiumi ballagásra a végzős évfolyam köteles volt tükörfényesre polírozni.