Helyeim a Hazában:

 

A Strand

 

Így, nagybetűvel kezdve csakis egy helyet jelölhet: a cukorgyári lakótelep ékkövét - mit ékkövét: koronagyémántját ! -  a Strandot.

Akkoriban még olyan szűkös idők jártak, hogy Szolnokon öt kisebb-nagyobb strand működött, ma egy van. Az ötvenes évek végén építették Jármy Lóránt és Soós István (ahogyan mindenki hívta: "Sóspista") mérnökök tervei alapján. Létesítésének legfőbb oka az volt, hogy a Cukorgyárnak szüksége volt egy megfelelő méretű tűzoltó víz tárolóra. Úgy gondolták az akkori vezetők, hogy ha már lúd, legyen kövér: lehessen benne fürödni is. A kiváló minőségű (és ennek következtében jó büdös) termálvíz úgyis adott volt, akkoriban télen a lakótelep házait fűtötték vele.

Készült egy nem szabványos méretű, hét pályás, kb. 33 méteres úszómedence, egy langyos vizű apró, kör alakú gyerekmedence és egy forró vizű gyógymedence. A további kényelmet öltöző, kabinsor, zuhanyozó, padok székek és asztalok, no meg egy bádogbüfé szolgálták.

Ide jártam én strandolni - a nagy költőt idézve, de szó szerint: óvodától egyetemig.

 

Már a bejáratnál csoda várta a többnyire közeli otthonukból fürdőköpenyben-strandpapucsban érkezőket. Egy gyönyörű hosszú lugas vörös futórózsákkal és átható illattal. Ide belépve rögtön balra a kis téglából épült pénztárnál le kellett róni a nevetséges belépődíjat Kozsok néninél, akin kívül én más pénztárost soha nem láttam. Szegényke nemrég halt meg, 96 évesen - én őrá nem is tudok másként emlékezni, mint hogy fehér köpenyében ül a pénztárban, kukucskál ki a kis ablakon (vajon mit csinálhatott télen ?) és kedvezményes jegyet ad egy forintért...

A lugason végigsétálva, a strandra érkezve megcsapta az embert az a termálvíz illat (büdös), amit minden egykori strandoló azóta is az orrában hord. Balra fordulva a zuhanyozó mellett elhaladva már meg is érkeztél az öltözőbe, ahol a fölösleges ruháidat Kovács néninél adhattad le. Innentől a tiéd volt a világ.

 

Indulhattál egyenesen a "Nagyba" azaz az úszómedencébe. A 33 méter körüli medence egyik végén 120 cm, másik végén 200 cm mély volt. Már ha tele volt: sokszor megesett hogy nagy örömünkre éppen töltötték, és csak feléig-harmadáig volt vízzel. Nekem ez az állapot tetszett a legjobban: a sekély részen bokáig érő vízben lehetett sétálni, a medence mélyebb felében jó nagy falfelület kínálkozott a labdajátékokhoz, pl. az igen népszerű doppler-hez, vagy a kiszorító-hoz. Ezekből alkalomszerűen bajnokságok is voltak, a tét természetesen sör, amit a meccs után a vesztes fizet, de igen demokratikusan mindkét fél vállt vállnak vetve iszik. A játék a parton lévőktől is komoly figyelmet igényelt - a labda néha ágyúgolyóként süvített, hason találva pl. a mindenkinél elszántabban napozó Hegedűs tanító nénit. Voltak a gyári brigádok között kiírt "igazi" vízilabda bajnokságok is, kapukkal, rendes labdával, fehér és kék sapkákkal. Ilyenkor a mezőny háromnegyed része mindig a sekély részre eső, kisebbik térfélen tartózkodott, mivel nem tudtak úszni...

Hangosbemondó nem volt ugyan, de nem is volt rá szükség ha ott volt a két méteres és jó 130 kilós Welsh Jóska: átható sztentori basszushangon osztotta meg nem feltétlenül szalonképes véleményét a 200 méter sugarú körön belül tartózkodókkal.

A vállalkozóbb kedvű gyerekek - mint pl. mi - úszógumit is bérelhettek, óránként 1-2 forint fejében. Volt kicsi és nagy: az előbbi teherautó, az utóbbi traktor kiszolgált, agyonsallerozott belsője volt. A kicsiben egyedül, a nagyban akár hárman-négyen szállhattunk vízre. Közös jellemzőjük volt még a befelé álló arasznyi, hegyes fém szelep, ami kíméletlen véres karmolásokat ejtett a hasunkon-hátunkon.

A medence körül körben lábmosónak titulált elvezető csatorna futott. Ha nem volt benne víz, az érdes betonfelülete leszedte a bőrt a talpunkról, ha meg volt benne, akkor hatalmasat lehetett esni a csúszós-nyálkás alján.

Pár szó a vízről. Hát az bizony aligha felelne meg a mostani normáknak. A termálvíz sötétbarna volt, a hideg víz meg néha egyenesen a Tiszából jött, megőrizve annak a költők által oly érzékletesen megénekelt zavaros szőkeségét. Vízforgatóról szó sem esett, a medence vizét három-négy naponta leeresztették, hypóval-klórmésszel és sok munkával kisikálták. A víz leeresztésekor mindenkit kizavartak a vízből, mert a lefolyó nyílásnál veszedelmes szívóhatás alakult ki. Ennek esett áldozatául az ötvenes évek végén szegény kilenc éves Hangodi Tubi. A medencét tisztítás után friss hideg és meleg vízzel töltötték fel. Ez utóbbi művelet egy-másfél napig is eltartott. A harmadik nap táján a vízben már termetes csíborok is úszkáltak, jó nagyokat csípve az emberbe deréktájon.

Ebben a medencében tettem első úszótempóimat Magda Bandi bácsi úszómester felügyelete mellett. Később itt szereztem első tétova ismereteimet a női (bocsánat, lány-) test anatómiája témakörében. Eleinte csak "szemileg" a parton, később - bátorodva és bátorítva - tapintás útján a vízben. Még később - mintegy felsőbb osztályba lépve - záróra után, sötét éjszaka is be-bemásztunk a kerítésen. Az sem volt gond, ha a fürdőnadrág (vagy lányok esetében a fürdőruha) éppen nem volt nálunk... Kiváló iskola kellett hogy legyen, mert ebben a témában az érdeklődésem nem csökkent azóta sem.

 

A "Gyógy". Jó (polgári, nem lakótelepi !) szobányi alapterületű hatvan-hetven centi mély medence volt a strand sarkában, közvetlenül a kerítés mellett. Körben a víz alatt ülőpaddal - ahogy egy valódi brűgölőben ennek lennie kell. Kubik Imre bácsi csodálatos kalligrafikus, ecsettel-folyóírással írt táblája hirdette: "Gyógyvíz, hőmérséklet 42°C" - szerencsére sosem volt annyi, mert abba belepusztultunk volna. Ide tértünk meg ha elfáradtunk az úszkálásban, labdázásban vagy ha a lányok megsértődtek és hazamentek. A nyugalom szigete volt, körben idősebb férfiak és asszonyok, utóbbiak elmondhatatlan fazonú, minimum 3-4 négyzetméternyi anyagot felemésztő, vizesen leírhatatlan bizarr formákat sejtető fürdőruhában. Mindenki csendesen beszélgetett, mi többnyire ámulva hallgattuk őket. Ha valaki labdával merészkedett ide, csak ránéztek az idősebbek, máris megszeppenve tette ki a lasztit a medence mellé. Hogy volt-e a víznek gyógyhatása ? Azt nem tudom. Annyi mindenképpen biztos, hogy az idősebb hölgyek (na jó: öregasszonyok), akik a szárazföldön félóránként mászkáltak pisilni, itt a jó meleg vízben csodák csodájára órákig is elüldögéltek.

 

Volt még egy kb. négy-öt méter átmérőjű kör alakú, oldalt lépcsőzött, max. harminc centi mély langyos vizű gyerekmedence is. Ide óvodás koromban vittek minket az óvó nénik - máig emlékszem Kemény Katica csini kis "varázs" fürdőnacijára, ami világos narancsszínű volt, de vizesen sötétbarnára váltott. Nem bántom meg őt azzal hogy elképzeljem, hogyan állna most rajta.

 

A medencéken kívül a füves-virágos napozó területeket széles betonozott járdák tagolták, a medencék körül számos paddal. Volt egy nagyobb betonozott terület is rajta asztalokkal, székekkel, napernyőkkel. Ezen a területen zajlottak a nyári szombat estéken a környékbeli fiatalokat lázba hozó zenés-táncos bulik. Innen csak egy ugrásra volt a bádogbüfé, amelyet Hermann Keresztélyné - vagy ahogyan mindenki hívta: Ides üzemeltetett férje segítségével. Volt itt szem-szájnak ingere: Jaffa, Almuska, Narancsital, habroló, isler - no meg sör. Mindegyik ára egy számjegyű volt forintban...

Említsük meg a pingpongasztalt és a lengőtekét, amelyekhez a tartozékokat a pénztárban lehetett kölcsönözni. Volt két ivókút is, amiből nagyon finom ártézi víz folyt. Ha elment mellettük az ember, nem lehetett nem inni belőle, hacsak egy kortyot is.

 

A strand keleti oldalát csaknem végig kabinsor határolta. Na, itt én soha nem jártam ! Akkori pénzben a kabinjegynek horribilis ára volt: öt Forint - ezért már sört lehetett kapni ! A normál belépőjegy cukorgyári gyerekeknek egy Forint, felnőtteknek egy ötven. A városiak két Forint ötvenet voltak kénytelenek leszurkolni ha a jónak részesei akartak lenni.

 

 A strandhoz tartozott egy aszfaltozott kézilabda (no meg grundfoci) pálya, és egy füves terület, ahol később, valamikor a hetvenes évek elején felépült a Fabár, ami minden vihart, rontást-bontást-szanálást túlélve a mai napig szolgálja az eszüket méltó körülmények között elinni óhajtók nagybecsű igényeit.

 

Beszéljünk néhány szót a személyzetről is. Úszómesterből szám szerint ötre emlékszem.

Az első Magda Bandi bácsi, akinek sötétbarnára sült "alaphelyzetben" is mosolygós arcát most is látom. Azt hiszem, szerette a gyerekeket, nagy odaadással tanította őket (és engem is) úszni. Az asszonynépre nem átallott lapos pillantásokat és tartalmas megjegyzéseket tenni.

A második "mester" nevét nem tudom: magas fiatalember volt, kimondottan emlékeztetett Szécsi Pálra, de énekelni szerencsére nem hallottuk soha. Nem hagyott mély nyomot bennünk.

A harmadik igazi karakter volt, Egedi Pali - akinek a nevéről a "bácsi" lassan lekopott. Mindenki szerette őt, ezért vagy azért. Minket kamaszokat különösen kedvelt, sokat ugratott, nevettetett bennünket. Sokszor megengedte hogy kiszorítózzunk, ha nem voltak sokan a strandon - pedig ez a játék időnként zavart másokat. Sok eredeti poént tudnék tőle idézni, de egyik sem kívánkozik írott formába, nem kevéssé szabadszájú stílusa miatt. A felnőttek között is mindig a társaság központja volt, szívesen szórakoztatta a nagyérdeműt. Kedvenc mutatványa volt, hogy összekötözött kézzel és lábbal úszta át a medencét. Egy ilyen alkalommal állítólag - talán sok volt már a maligán aznapra - komolyan ki kellett őt menteni a vízből. Lelkiismeretességére jellemző, hogy egyszer fél éjszakán át búvárkodta végig a Nagymedencét mert zárás után egy fürdőköpeny és egy pár strandpapucs maradt az egyik padon. A gazdája persze ez alatt édesdeden aludt otthon. Másnap a cuccáért jövet  alighanem hallgathatta a háziáldást.

Pali bácsi emberségéről két apró történet:

Egy családi strandolás egy vendég famíliánál nem egészen jól alakult: "apu" némi sörözést követően pofon ütötte "anyut" valamiért. Pali bácsi ezt meglátta, odament a pasashoz és keresetlen szavak kíséretében szabályosan kilökdöste a strandról:

- Megütöd a feleségedet, te állat ? A gyerek előtt ?! Takarodj innen !

Egy alkalommal este tíz körül valami főnökbuli volt a strandon, igazgató, főmérnök, öltönyös-nyakkendős vendégek ettek-ittak a kivilágított betonplaccon megterített asztaloknál. Pali bácsi meglátott bennünket hogy mi, fiatalok ott ólálkodunk vagy hárman, behívott minket az öltözőbe és szabályosan megterített nekünk is a halászléből.

-Egyetek faszikáim, belétek legalább nem kár...

Nagy szíve volt, kétségtelen - és az is vitte el. Többedik infarktusát már nem élte túl.

Emlékszem még Gulyás Jancsi bácsira, aki apám gyerekkori barátja volt, az én két nagyfiamat ő tanítgatta úszni.

Ne hagyjuk ki az egykori neves vízilabdázót, Szarvas Bandi (Szén) bácsit sem, aki tudomásom szerint a "Strand" utolsó úszómestere volt.

Kozsok Laci bácsi (a pénztáros Manyika néni férje) nyugdíjazása után még sok évig volt mindenese a strandnak - ő gondoskodott a műszaki berendezések működéséről, no meg a gyereksereg rendszeres ugratásáról.

Az öltözőben egész gyerekkorom során Kovács néni vette át és adta ki a ruháinkat - no meg a kikölcsönzött úszógumikat.

 

A "Strand" a kilencvenes évek elejéig húzta: a gyárat megvásárló francia majd német tulajdonosnak eszébe sem jutott ilyesfajta jóléti intézményre költeni. A termálkutat lefojtották, a strand területét eladták egy magánszemélynek. A Google Earth segítségével meg lehet nézni hogy a medencék üresek, az egykori virágágyások és füves napozó területeket bozót verte fel. Egy alkalommal - társaságban, néhány éve - szóba került az egykori strand. Rekita Berci, gyerekkori pajtásom mondta hogy ő járt bent, látta hogyan néz ki. Azt találtam mondani, hogy de jó neked, én is szívesen megnézném. Ő azt mondta: - Szerintem ne tedd.

 

Harmincöt éve nem lakom a Cukorgyárnál, tízegynéhány éve nem is jártam arra. Ennek ellenére úgy érzem, a "cukorgyáriság" holtiglan szól: már tíz éve nem laktam-dolgoztam ott, de Manyika nénitől természetesen kedvezményes jegyet kaptam, amikor sok év után - már családapaként - újra a strandra tévedtem. Akkor nem tudtam hogy az volt az utolsó alkalom hogy ott jártam...

 

 

 

1959. július 1-én, szerdai napon, 8 óra 19 perckor (nem vicc !). A medence feltöltve, a napernyők kinyitva - hamarosan 9 óra, akkor van nyitás.

Példás rend a területen, ami nem csoda, egy-két éve készült csak el. Sőt, néhány építmény (pl. a kabinsor még nincs is sehol...)

 

 

A Nagymedence

 

 

 

 

A "Gyógy"

 

 

A hatvanas évek eleje: Anyám húgával és barátnőjével

 

 

Anyám (jobbról) és barátnője, Zsigmondné Oravetz Mária

 

 

Géczi Antal, Oláh József , Fogarasi József, előttük Anyám

 

 

A Strand manapság a Google Earth-ön