Helyeim a Hazában:

 

Helyeim a Hazában: Lencsés-forrás a Bükkben, Lillafüred mellett

 

Sok idő elteltével kultikus helyünkké vált ez a hosszúkás lejtős tisztás is, a neves kirándulóhelytől majd' egy óra gyalogútra, bent az erdőben. Körben magas bükkfák, a tisztás felső végén forrás, amelynek csermelye a tisztás közepén csörgedezett végig. Minden adott volt a vadkempingezéshez: füves rét a sátorveréshez, asztal és pad az evéshez-iváshoz, forrásvíz a reggeli mosakodáshoz és a bokorhasználat utáni kézmosáshoz. 1982-ben jártunk itt barátainkkal, manapság is sokat emlegetjük hogy három egymást követő éjszakát töltöttünk itt, pedig mindannyiszor sátrat bontottunk, felpakoltunk és elindultunk innen, de mégis visszatértünk mert nem találtunk jobb helyet - ami egyébként nem csoda.

Másik alkalommal friss feleségemmel (még én is friss voltam) kettesben aludtunk itt. Hát, így egy kicsit sejtelmesebb volt az éjszaka... Fény sehol, az erdő vadjai folyamatosan motoszkálnak, mindennek megkoronázásaként egy unatkozó bagoly hosszan telefonál a szomszédnak, nem kicsit kísérteties huhogással. A nejem reszketve bújik hozzám, szabályosan fél. Én, a bátor vitéz kibújok a sátorból csak hogy mutassam rettenthetetlen merészségemet (no meg az egyik fatövet is sürgősen meg kell öntözni). Mikor visszabújok, beszámolok a nejemnek: - a huhogás irányából valami csillogás látszik! - Mi az 'sten lehet az ? - reszket a nejem. Vágom a jól kitervelt választ: - a rézf@szú bagoly, frissen szidolozva ! Azt hogy miért kell ilyen hülyéhez mégis úgy hozzábújni (kösz' bagoly!), azt már csak a nők tudják...