Helyeim a Hazában:

 

Kakas-tó, Szolnok

 

Széles e cukorgyári lakótelepen egykoron mindenki így nevezte a tájnak ezt a mesés csücskét. A térképen ne keresd, egyrészt mert már nincs meg, másrész amíg megvolt sem volt rajta. Pedig még a névadóját is ismertük: Szép Miska bácsit, a cukorgyári vízmű "bentlakásos" gondviselőjét, aki a Kakas nevet - Apám szerint - ifjonti, nem egészen higgadt és jámbor természetéről kapta. Na jó, a tó az tényleg túlzás, mert egy focipályánál is kisebb szögletes medence volt, benne változó szintű vízzel, ami hol három méter, hol fél méter mély volt. Időnként leapadt és teljesen elborították a vízinövények, máskor méltóságteljesen tiszta, mély víz töltötte meg. A partját fűzfák, no meg toronymagas fehértörzsű nyárfák szegélyezték, utóbbiak tele voltak vésve monogramokkal, nyíllal átlőtt szívekkel és évszámokkal. Persze nem "csak úgy" volt ott, eredetileg a Cukorgyár víztárolója volt - bár ez volt benne számomra a legkevésbé érdekes. 
Télen korcsolyapályaként működött - a jégfelületen, no meg a parton vágható hokibotnak alkalmas husángokon kívül semmiféle egyéb szolgáltatást nem nyújtva. Nem volt ez mindig így: Géza nagybátyám mesélt a parton még néhány éve is meglévő jellegzetes kis betonépítményről, ami szerinte egykor a koripálya melegedőjeként szolgált. Két ablak és egy ajtó méretű nyílás volt rajta, és bent egy kályhaszerű üreg is volt a falban, kémény-kivezetéssel. Gézácska esküvel állította, hogy valamikor itt korcsolyázott a "Csíkány-lyány", aki feltehetően a háború előtti Chikán igazgató Veronika nevű lánya lehetett. Mi - méltatlan utódokként - szerettünk itt korizni, jégkorongot kergetni, netán biciklizni a jégen. Ha ezt mind eluntuk, akkor csak vertük egymást a botokkal.
Jégmentes évszakokban a horgászaté volt a terep, imádtuk hogy a féltenyérnyi, nehezen megfogható aranykárászok egyetlen pillanatra nem hagyták békén a csalit. Komoly halat sosem fogtak benne, de nagy volt a tekintélye annak a szerencsésnek, akinek sikerült tenyérnyi, színpompás naphalat horogra keríteni. A pálmát Márton Feri vitte el, aki egyszer egy jó huszonöt centis compót zsákmányolt. Sosem felejtem el azt a sugárzó arcot és izgalomtól remegő hangot: - Compótot fogtam !
Néhány év múlva már bizonyos kamaszlányok (neveiket fedje finom diszkréció) kezét szorongatva tértem ide vissza, ma sem értem hogyan lehetett túlélni azt a szívdobogást.
Évtizeddel később a TV híradójába is bekerült a mi kis meghitt állóvizünk - ott is Kakas-tóként említették ! - K. Öcsi jóvoltából, akit a kórház mögötti utcából indulva a "BMW-s gyilkos"-ként vett szárnyára a hírnév. Ő volt szíves gondosan feldarabolt áldozatát ide bedobálni.
De boldogan körülfotóznám a tavacskát most, hogy Te is lásd azt a temérdek apró részletet, amit az emlékezetem minden megfejthető cél nélkül megőrzött róla ! Saját képet először most nyáron készítettem itt, persze már későn, egy száraz gödör, kietlen parttal - ez maradt belőle. Talán az itt mutatott 1960-as katonai felderítő fotók és a Google Earth kevésbé régebbi képei alapján fogalmat alkothatsz festői szépségéről. Bár az is lehet, hogy csak az látja szépnek, aki gyerekkori emlékeket őriz róla