Helyeim a Hazában:

 

István-kút

 

"Egy darabka Lappföld a Zemplén szívében" - olvastam valahol erről a helyről. Lappföldön még nem jártam, de ha az is ilyen, akkor máris vágyom oda ! Nem mondanám éppen közeli helynek: Pálháza a legkisebb létszámú magyar város, kevés hely van Magyarországon, ami Budapesttől távolabb esne: a távolság 275 km. Ha ide elautóztál, kanyarodj be a Nagyhuta, a festői zsákfalu irányába, de ne menj el addig, hanem Kishutánál fordulj el jobbra a kőkapui Kastélyszálló felé. Ha ideértél, már joggal a világ végén érezheted magad. Innen autózz még tovább 1 km-t Rostallóig, az egykori erdészeti telepig, ahol az autótól meg kell válni, és 3.5 km-t (vagy 300m szintkülönbség mellett ez vagy másfél óra) felkaptatni a sárga jelzésű turistaúton a Mlaka-rétig. Itt fordulj jobbra a kék jelzésen, és kényelmes, végig szintbeni 1 km után már meg is érkeztél erre a mesebeli hangulatú helyre.

Nálunk (de nem a Zemplénben !) szokatlan, de gyönyörű ritkás nyírfaliget, közötte dús fűvel, rajta mézeskalács-házikó (na jó: rönkház), mellette békalencsével borított zsebkendőnyi tavacska, amelyet tiszta vizű forrás táplál. A házikó (egyébként vadászház) előtt egy öles tölgyfa alatt szalonnasütő, padokkal, asztalokkal. Kicsit beljebb menve a sűrűben még egy szinte mesebeli házikó - az egykori István-kúti erdészház, előtte egy fán az országos kék túra bélyegzőivel.

A kis nyírfaligetben úgy érzed, hogy a háborítatlan természet csodálatos alkotásában gyönyörködsz. Természetesen nem így van: egykor itt is bükkerdő volt, mint körös-körül mindenhol. Aztán a völgyekből ide is felhúzódott az ember, és hogy állatait legeltethesse, kiirtotta az erdőt és úgynevezett irtásrétet hozott létre. Aztán az idők múltával fordult a kocka, az emberek visszaköltöztek a faluba (a falusiak a városba, a városiak pedig Londonba) és az erdő elkezdte visszahódítani az irtásréteket. Érdekes módon nem a bükk, hanem a jóval invazívabb nyír kezdte meg a folyamatot, ami ezzel még egyáltalán nem ért véget. Most az erdészek kíméletes beavatkozásokkal igyekeznek a mostani állapotot minél tovább fenntartani - míg egyszer ismét a sűrű erdő lesz az úr. Hacsak nem jön megint az ember.