Helyeim a Hazában:

 

A Gilitka Kápolna a Bükkben

 

Ha ez a kis (valljuk be, mai szemnek kicsit idomtalan) építmény egy városban vagy faluban állna, nemigen méltatnánk különösebb figyelemre. Viszont ez a kápolna a legközelebbi településtől - Bélapátfalvától - majd egy óra gyalogútra van, a Szarvaskő felé vezető kék jelzésű turistaúton. Itt, az erdő közepén (nyilván egykor valamilyen út vihetett erre) igazán szívet melengető látvány, igazolja azt, hogy egy nem túl jelentős épület is jó benyomást tud gyakorolni az emberre, ha a környezete ebben segíti. Az egri püspök látta helyesnek éppen ide építtetni 1750-ben Szent Anna tiszteletére, a nevét az egykor élt Kilit püspökről kapta. Képeink 1994-ben készültek. A hívők és nem hívők számára egyaránt méltán kedves hely ez a völgyecske a kápolnával, pihenőhellyel, kilátással, forrással, Anna napján ide is elzarándokolnak a búcsújárók, itt jártunkkor friss lombos ágakat láttunk a szentély körül, már amennyire a zárt ajtó résein be tudtunk kukucskálni.